Mesterházy: Gyurcsány nem érti
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint "alapvetően hibás" Gyurcsány Ferenc elemzése a párt EP-választás utáni helyzetéről. A szocialista politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint "alapvetően hibás" Gyurcsány Ferenc elemzése a párt EP-választás utáni helyzetéről. A szocialista politikus erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
Súlyos vereséget szenvedett az MSZP - mondta Szili Katalin házelnök a szocialisták délelőtti frakcióülésén, amelyen részt vett Bajnai Gordon kormányfő is.
Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívónk két szavazattal alulmaradt az MSZP-s Mesterházy Attilával szemben a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöki posztjáért folytatott küzdelemben.
Az MSZP-frakció dönt majd arról, hogy milyen büntetést szab ki azokra a képviselőkre, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn este.
A szocialista kormányokat tette felelőssé Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azért, amiért Magyarország az elmúlt öt évben állítása szerint "csúnyán leszerepelt" az Európai Unióban. Mesterházy Attila, MSZP-s frakcióvezető szerint pedig egyértelműen sikerként könyvelhetjük el Magyarország és a többi kilenc állam öt évvel ezelőtti európai uniós csatlakozását.
Mesterházy Attilát választották az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjévé - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP távozó frakcióvezetője, pártelnök.
Frakcióvezetőt választ az MSZP parlamenti képviselőcsoportja mai ülésén Budapesten.
Várhatóan április 13-án választ új frakcióvezetőt az MSZP képviselőcsoportja. Mesterházy Attila lehet Lendvai Ildikó utóda.
Teljesen nyugodt hangulatú volt az MSZP országos elnökségének ülése - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke Budapesten újságíróknak szerdán. Lamperth Mónika elnökhelyettes szerint három erős pártelnökjelölt lesz.
Az MSZP eredményesen és sikeresen zárta le a miniszterelnök-jelölési folyamatot - mondta Mesterházy Attila hétfőn este a Magyar Televízió Az Este című műsorának.
Az MSZP egy évre keres új miniszterelnököt – mondta Mesterházy Attila, a MSZP alelnöke a Nap-kelte vasárnapi műsorában.